Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.

1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van. Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?

A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós elemekkel átszőtt történet egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának élére került.

Kiadó: Maxim
Oldalszám: 352 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Hiába tanulunk az iskolában a II. világháborúról és annak a borzalmairól, nem tudjuk átélni, átérezni azt a nyomort, könyörtelenséget, embertelenséget, amit a Gulagon szenvedtek el az emberek. (Őszintén szólva nem rémlik, hogy a balti államokban élő emberek elhurcoltatásáról szó lett volna a történelem órán. Ezért is figyelemre méltó Ruta Sepetys munkája, ami a világháborúban szenvedő és elhunyt embereknek is emléket állít.) Ez a könyv olyan valósághűn adja vissza azokat a  borzalmakat, a halál érzését és hangulatát, hogy beleborzong az ember.
Mindig is szerettem a történelmet, és ezáltal a történelmi könyveket is előszeretettel olvasom. Főleg az ilyen ifjúsági regényeket, amik a száraz információközlés helyett, befogadhatóvá teszik a fiatalabb olvasóknak is a történelmet.

Szibériában csak két lehetséges kimenetel lehetett: a siker túlélést jelentett, a kudarc halált. Én az életet akartam.

Rosszul hittem, amikor azt gondoltam, hogy az Árnyalatnyi remény elolvasása után ugyanúgy fogok az életre tekinteni, mint előtte. Lina története - és még sok mellékszereplőé is - annyira megrendítő volt, hogy olvasni is nehéz volt, nemhogy elhinni és felfogni. A könyv által újrafogalmazódott bennem a "remény" és a "kitartás" fogalma. Elgondolkoztatott, hogyha Lina helyzetében lettem volna, én mihez kezdtem volna. Én is ragaszkodtam volna az utolsó fénynyalábhoz? Az életet választottam volna és a teljes reménytelenségben is kitartottam volna? A könyv olyan kérdéseket vet fel és olyan mélyenszántó gondolatokat tartalmaz, hogy 20 évvel idősebbnek éreztem magam.

Hálát adok az égnek, hogy nem 30 évvel előbb születtem, ahol a szülészetről hurcolják el az anyát a lányával együtt, ahol tetvek között és mocsokban kell élniük, ahol a higiéna nyomát se lehet látni, ahol emberek fagynak halálra és könyörögnél a halálért. Te pedig otthon, a meleg, fűtött lakásban olvasol egy finom forrócsoki mellett és nem kell azon aggódnod, hogy megéled-e a következő napot. 

Meghalni nehezebb, vagy annak nehezebb, aki életben maradt? Tizenhat évesen árvaságra jutottam Szibériában, mégis pontosan tudtam. Efelől soha nem volt kétségem. Élni akartam.

Az Árnyalatnyi reményben szerepet kap a szerelem is, ami csak nyomokban jelenik meg, de annál lényegesebb. Lina és Andrius kapcsolata annyira őszinte és ártatlan, de talán soha nem találkoztak volna ha nincs a II. világháború és az elhurcoltatás. Majd a szétválás és újra egymásra találás. Ez szó szerint érzelmi hullámvasút volt és egyik pillanatról a másikra változott a hangulatom.
Azt ajánlanám mindenkinek, aki tervezi a könyv olvasását, szerezzen be valami olvasmányt ami "feltölti" a lelkét, mert Ruta Sepetys komolyan megdolgoztatja az ember pszichéjét.

Pontozás: 5*/5

Külföldi borítók:

Elizabeth Richards: A sötétség városa

Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!

Kiadó: Maxim

Oldalszám: 392 oldal
Fordította: Béresi Csilla

Sok jót hallottam már a könyvről és a sorozatról is, és azt kell mondjam, hogy igazuk volt! Két fiatal találkozása, akik nem éppen előnyös pillanatban futnak össze és akiknek a kezdetleges kapcsolata egyáltalán nem indul fényesen. De végül engednek az érzelmeiknek és ebből egy rendkívül aranyos, elbűvölő és igaz szerelem alakul ki a fantasy szál mellett. Ezek mellett még kapunk egy roppant komor világot, sok vért és kínzást, kegyetlenséget, valamint sötét titkokat.

Elizabeth Richards-nak ez az első regénye, azonban egy kreatív ötlettel, fantáziával és szeretni való párossal teljesen elbűvölt és akárhányszor a kezembe vettem, nem bírtam elszakadni tőle. Valóban hatalmas pozitív csalódást okozott: imádtam a világában élni, holott minden pusztulásra van ítélve és ahol egy ember próbálja kedve szerint mozgatni a szálakat. 

Bevallom, hogy minden megvolt ebben a könyvben amit szeretek és amivel teljesen kitudok kapcsolódni: nem túl nyálas szerelem, érzelmi viharok, sok csavar a történetben, megfűszerezve egy-két véresebb jelenettel, valamint a magával ragadó világa. Az írónő pontosan eltalálta, hol a határ az egyes elemek közt: nem magyarázta túl a dolgokat, nem vitt bele felesleges eseményeket és nem engedett megfulladni minket a rózsaszín ködben.

Nem tudok ellenállni a kísértésnek, és végighúzom ujjamat a falak puha hamutakaróján, ami fekete nyomot hagy a bőrömön. Feketét. Ez annak a világnak a színe, amelyben élek: feketék az utcák, feketék az épületek, fekete az égbolt. Minden fekete. Szinte már el is felejtettem milyenek a színek.

Ami még elgondolkodtatott, az a különböző véleményen lévő emberek. A sötétfajzatok nélkül valóban helyre jönne minden? Vagy az elpusztításuk hatalmas bűn lenne? Rossz emberek azok, akiket manipuláltak és megtanították nekik, hogy a mészárlás az egyetlen megoldás a problémára? Vagy jó emberek azok, akik a sötétfajzatok mellett állnak? Nehéz kérdés elé állít minket az írónő, hogy döntsük el mi a helyes és mi a rossz. De felmerül egy másik kérdés is, ami a legtöbb romantikus könyvben előfordul: mennyit vagyunk képesek feláldozni a szerelemért? Szeretjük-e annyira a másik félt, hogy a megszokott dolgok helyett az ismeretlen jövő felé tekintsünk?

Csak mert nem ver a szíved, ez még nem jelenti azt, hogy nem élsz.

Ami kissé zavart a történetben, az Ash határozatlansága volt. SPOILER Persze mindenre kész, erős és szilárd személyiség (főleg ha Natalie-ról van szó), de amikor Evangeline került a képbe, teljesen megbolondult.  Értem én, hogy megzavarodott, mikor megtudta, hogy a szíve igazából nem Natalie szívével van "összeköttetésben", hanem tulajdonképpen Evangeline-nel, de már kicsit sok volt a pszichikai ingadozása. SPOILER VÉGE 

Natalie nem holmi elkényeztetett gazdag család lánya. A múltja és az őszinte vallomásai miatt érzi az ember annyira közel magához és együtt érez vele, bármi történik. Sebastian az a tipikus rosszfiú, aki mindig ott van ahol nem kéne és megkeseríti a főszereplők életét. Ha ő nem lenne, hol lenne a bonyodalom? 

Ui: Annyira bánom, hogy nem vettem meg mellé a második részét. 

Pontozás: 4,5/5 pont

María Dueñas: Elfelejtett misszió

Blanca Perea egyetemi tanár, negyvenes évei közepén, akit a férje néhány hónapja elhagyott szeretője kedvéért. Blanca, hogy minél messzebb kerüljön otthonról, és végiggondolhassa életét, elfogadja egy amerikai egyetem kutatói ösztöndíját és elutazik Kaliforniába. Az egyetem azzal bízza meg, hogy rendszerezze Andrés Fontana hagyatékát, aki harminc évvel ezelőtt a Modern Nyelvek Tanszék igazgatója volt. 

Fontana írástudatlan bányászcsaládból származott, de a helyi úriasszony hóbortjának köszönhetően lehetősége nyílt Madridban tanulni, ahol elvégezte az egyetemet. 1935-ben egy ösztöndíjjal az Egyesült Államokba távozott, ahonnan soha nem tért haza, mert 1936-ban kitört a polgárháború. Blancát lassanként megismerkedik a tanszék oktatóival, és vezetőjével. Egyik nap vásárlás közben bemutatják a hatvan körüli Daniel Carternek, aki valamikor a tanszék tanára volt, kiemelkedő hispanista, de mára visszavonult. Daniel szülei akarata ellenére nem orvosnak tanult, hanem beiratkozott spanyol szakra, ahol megismerkedett Andrés Fontanával. Ő beszélte rá, hogy pályázza meg a Fullbright ösztöndíjat, melyet az 1950-es években hirdettek meg először Spanyolországba. Daniel az ötvenes évek elején érkezett Madridba és beutazta a félszigetet. 

E három ember sorsa fonódik össze a regényben, melynek végén minden titokra fény derül. Az Elfelejtett misszió María Duenas második regénye, az első Öltések közt az idő címmel jelent meg magyarul.

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 520 oldal
Fordította: Cserháti Éva

Eleinte féltem a könyvtől, semmilyen kritikát nem olvastam róla, nem igazán tudtam mire számíthatok. (Csupán az írónő másik könyvéről, az Öltések közt az időről hallottam elég pozitív véleményeket.)  Érdekesnek hatott a fülszöveg alapján: három egyszerű ember sorsa összefonódik és valami nagy titokra derül fény befejezésül.

Az elején megismerhettük Blanca-t, aki sürgősen távozni készül Spanyolországból, a férjétől való elválása okozta sebek, és fájdalom elől menekülve. Egy ösztöndíjnak köszönhetően el is utazik az Egyesült Államokba, ahol a munkája nem más lesz, mint Andrés Fontana hagyatékának feldolgozása. Daniel Carterrel egy kolléganőjének köszönhetően találkozik, aki szintén kulcsszereplővé válik majd a történetben.

A könyv sokáig fenn tudta tartani az érdeklődést (nagyjából az első egy-két száz oldalig), utána azonban úgy éreztem, hogy csupa "rizsa". Nem volt kínszenvedés az olvasása azonban, nem is okozott tulajdonképpen élvezetet. Megismertünk egy-két újabb szereplőt, a múltjukat, kapcsolati szálakat, pár összefüggést, de semmi különösebbet. Eleinte úgy hittem, ez is a lassan hömpölygő bevezetés része, de ha a a négyszázadik oldal körül kezd "beindulni" a történet, akkor az már túlságosan is lassú lenne. 

A befejezést sem mondanám éppen tökéletesnek: annyiban különbözött a semleges középrésztől, hogy az oldalakról töményen kaptunk mindenfajta érzelmet. Haragot, meglepődést, boldogságot, szánalmat egyaránt. Amit nagyon hiányoltam az a fülszövegben említett minden-titokra-fény-derül szakasz. Erről csak annyit, hogy nagyobb és meglepőbb dolgot reméltem.

Persze jó tulajdonságai is vannak a könyvnek: eleinte más időben(múltban) és váltott szemszögből olvashattuk a történetet. Így nem csak Fontana kezdeti életszakaszát járhattuk végig, hanem Carter egyetemi éveit, fiatalkori tanulmányait és jelen lehettünk akkor is, mikor őrülten beleszeretett egy ifjú lányba.Meg kell mondani az írónő ezeket a fejezeteket hihetetlenül eltalálta és számomra nagy élményt nyújtottak, mivel mindig is rajongtam ilyesfajta élettörténeteket olvasni.

A másik fő erénye a történetnek a karakterek kidolgozottsága és a részletes múltjuk bemutatása, amiből megtudhatjuk, hogy mit miért tettek, miért váltak azzá akivé. Még egy pluszpont, hogy a a könyv révén Spanyolország történelméről és akkori helyzetéről is kapunk információkat.

A karakterek közül Blanca figyelemre méltó személyiség, amit nem csak azért érdemelt ki, mert logikusan gondolkodott, vagy éppen jól állt a dolgokhoz, hanem meg tudott bocsátani olyan embernek aki elárulta, megértette a férje helyzetét és a mélypontból is fel tudott állni. Persze volt egy-két tévedése, de mindig megtalálta a megoldást. Daniel nagyon szimpatikus egyéniség, a humorával és a beszédével mindig megnyert magának, ezért is lepődtem meg kicsit a befejezésnél egy bizonyos dolog miatt.

Pontozás: 3/5 pont

Reading habits book tag!

Sziasztok!

Sajnos most nem igazán volt időm egy elfogadható kritikát írnom egyik könyvről se, de lehetőleg hétvégén bepótolom, hiszen alkalmam volt befejeznem A marsit és minél hamarabb szeretnék egy bejegyzést szentelni rá. :)  De hogy ne legyen kihalt az oldal, hoztam egy book tag-et az olvasási szokások/szokásaimról.

#1. Van otthon egy bizonyos hely, ahol olvasni szoktál?

Én szinte bárhol képes vagyok olvasni, legyen az akár a konyhában, az étkező asztalnál, az ablakban, az ágyban, vagy akár a szoba közepén. De az időjárástól is függ: ősszel és télen általában imádok az ablaknál, a radiátorok melege mellett; mikor beköszönt tavasz, vagy a nyár szeretek kimenni a szabad levegőre és ott relaxálódni egy könyv társaságában.

#2. Könyvjelző vagy valamilyen papírfecni?

Régen nem nagyon vacakoltam, általában egy papír zsebkendőt használtam. De amióta megvannak a gyönyörű könyvjelzőim, azóta függő lettem e téren és abból is ügyet csinálok, hogy az olvasott könyvhöz éppen melyik illik. (Apám szokásai között volt a lapszél behajtása. Na én ettől frászt kapok, és szerencsére sikerült leszoktatnom róla...)

#3. Be tudod fejezni az olvasást akkor amikor te akarod, vagy egy bizonyos oldalszámnál, fejezetnél, résznél fejezed be?

Egyértelműen akkor tudom csak abbahagyni az olvasást, ha egy fejezet végére értem. Nagyon nehezemre esik a történet közepén becsukni a könyvet, de sajnos vannak olyan helyzetek amikor muszáj. (Talán ezért is szeretem azokat a könyveket, amiknek se nem túl rövid, se nem túl hosszú fejezetei vannak.)

#4. Szoktál enni vagy inni miközben olvasol?

Mindkettő előfordult már, de legtöbbször egy jó kis forró csokit vagy teát iszok közben. Ezzel csak az a baj, hogy sokszor belefeledkezem az olvasásba és mire feleszmélek, a tea teljesen kihűlt.

#5. Tudsz olvasni zenehallgatás/tévé nézés közben?

Őszintén szólva, nem vagyok az a típus aki olvasás közben több mindenre is tud koncentrálni.Tévénézés mellett egyáltalán nem tudok, zenehallgatás közben is csak akkor ha valami nyugalmas zene megy dalszöveg nélkül, mert akarva-akaratlanul is a dalszöveget mondanám magamba olvasás helyett.

#6. Egyszerre csak egy vagy több könyv?

Eddig csak két esetben fordult elő, hogy két könyvet olvastam egyszerre, az is elég rendkívüli esetben történt. De jobban szeretek egyszerre csak egy könyvre koncentrálni.

#7. Otthon vagy mindenütt tudsz olvasni?

Iskola időben legtöbbször otthon olvasok, de persze mindig viszek magammal könyvet ha tudom, hogy lyukas órám lesz vagy sokat kell várnom valamire. Vagy esetleg kedvem támad a buszon olvasni egy-két fejezetet.

#8. Kihagysz oldalakat vagy végigolvasod?

Eddig soha nem hagytam ki oldalakat, de még bekezdéseket se. Hiszen bármelyik sorban, mondatban, párbeszédben történhet olyan, ami magyarázattal lehet a további cselekményre. Még egy unalmas könyv esetében is kitartottam a végigolvasás elve mellett. :)

#9. Megtöröd a könyv gerincét vagy épségben hagyod?

Ha egy megtört gerincű könyvre gondolok, összeszorul a gyomrom. Komolyan. A szüleimet is arra tanítom, hogy óvatosan olvassák a könyvet, de szavaim mindig süket fülekre találnak. Nem tehetek róla, hogy ennyire féltem a könyveket.

#10. Szoktál könyvbe írni?

Ez is már tabunak számít nálam - ugyanúgy ahogy a könyv gerincének betörése. Ha valami fontosra bukkanok a könyvben, akkor valami papírfecnit teszek az oldalak közé, de soha nem firkálok bele. Azért ez tankönyveknél már nem igaz. :D

Remélem tetszett nektek ez a book tag és ha bárki szeretné megválaszolni a kérdéseket, nyugodtan elviheti. :)

Jus Accardo: Touch - Érintés

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Kétkedve áll az ember egy YA könyvhöz, hiszen mindenki ismeri a kliséket, amivel egy ilyen könyv indítani szokott: egy főhősnő aki egészen véletlenül belebotlik egy srácba, aki legtöbbször észre se veszi vagy elég bunkón viselkedik vele. Majd valahogy egymás mellett kötnek ki és együtt kell a sorssal szembe szállniuk. Így áll a helyzet az Érintéssel is, hiszen Dez (Deznee), a fenegyerek főhősünk egy partiról tart hazafele, azonban az erdőben összefut egy igen furcsa sráccal, akit fekete-ruhás alakok követnek és aki azonnal a cipőjét követeli. Érdekesen kezdődik és érdekesen is folytatódik. Mindenképpen kiemelkedik a rengeteg ifjúsági-romantikus-fantasy műfajú könyvek közül a jól kitalált világával, a Hatosokkal, a szerethető karakterekkel és a nem-utolsó csavarjaival.

Elég hamar beinvitálnak minket a történetbe, egyáltalán nem kell sokat várni, hogy megtudjuk minek is vagyunk itt és miért is olvassuk ezt a könyvet. Ilyenkor dől el igazán, hogy valakit megfog-e történet vagy végigszenvedi az olvasást. Engem nem kellett sokat fűzni, a könyv olvastatta magát és érdekfeszítően mutatta be a Hatosokat, a szervezetet amiben alkalmazzák őket. (Plusz pont, hogy az írónő nem csak hasra csapott és a „hatos” nevet adta nekik, hanem meg is indokolta.)

Visszagondolva emlékszem, hogy nagyon zavart az ide-oda menés. Egy ideig alig történt valami, folyton csak az információszerzés volt a legfőbb cél, ami persze érthető, hiszen semmi nem hullik az ölünkbe magától. A másik „zavart” dolog az a vége volt, amit nem biztos, hogy egészen a könyv hibája, hanem hogy este olvastam. ^SPOILER Számomra kicsit összecsapottnak tűnt, voltak dolgok amiket nem egészen értettem: Alex észjárását vagy éppen Dez újbóli találkázását az anyjával.^{SPOILER VÉGE}  Megértem, hogy az események sűrűjében voltak, de az Anyja még egy ölelésre sem méltatta a lányát, akit a születésekor elválasztottak tőle?

A karakterek teljesen rendben vannak: Deznee egy igazán belevaló csaj, nem is tudnék nagyon mást elképzelni a helyére. Pimasz, élettel teli, játszadozik a pasikkal, imádja az extrém dolgokat és csak úgy falja az életet. Kale-lel pedig kettős érzésem van: sokat lehet rajta mosolyogni, de másfelől ha a múltjára gondolok, amiket átélt, rögtön lelohad a mosoly az arcomról.

Összességében egy jó könyvről beszélünk, de kevesebb romantikus részlettel még jobban tetszett volna. Azonban így is eléggé felkeltette az érdeklődésem a következő részre. :)

Pontozás: 4/5

Oliver Bowden: Fekete Lobogó (Assassin's Creed 6.)

A kalózkodás aranykorában járunk, amikor csábít az ismeretlen Újvilág. Edward Kenway, egy gyapjúkereskedő elkényeztetett fia képtelen ellenállni a nyílt tenger, az arany és a kalandos élet vonzásának.

Amikor a családi gazdaságot megtámadják, kapva kap a lehetőségen, és megszökik. Hamarosan kora legrettegettebb kalózai között emlegetik a nevét.

A mohóság, a becsvágy és az árulás azonban a nyomába szegődik, és amikor egy megdöbbentő összeesküvés bizonyítékaira bukkan, amely azzal fenyegeti, hogy mindent elpusztít, ami kedves számára, utat enged a kíméletlen megtorlásnak…

Így belesodródik az Orgyilkosok és a Templomosok között fennálló évszázados küzdelembe.

Kiadó: Fumax
Oldalszám: 448 oldal
Fordító: Szebegyinszki Szilvia

Nyomokban spoiler-t tartalmaz!

Az első dolog amit el kell mondanom a könyvről, hogy irtózatosan könnyed a maga módján, bár ez inkább Edward Kenway-nek, főhősünknek köszönhetjük, hiszen E/1-ben játszódik a történet. Mondhatni elmeséli az életét 448 oldalon keresztül, mindezt úgy, hogy végig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését. Piszkosul humoros, mégsem mellőzi az érzelmeket. Rendkívül szélsőséges; azt vettem észre, hogy az egyik pillanatban még mosolygok, a másikban pedig a könnyeimet törlöm. De azért az idő nagy részében az előbbit csináltam.

A könyv több ponton is kiemelkedően teljesít. Először is részletgazdagon ír le minden egyes csatajelenetet, így nem is inkább eseménydúsabbá hanem "mozgalmasabbá" tette a történetet. Habár a sok véres jelenet egyesek számára rossz irányba döntheti a mércét.
Másodszor pedig iszonyúan imádtam a sokszínűségét. Nem csak kalózkodás volt. Az elején megismertük az eltébolyodott fiút, aki minden idejét a kocsmában tölti. Majd megismertük a szerelmesen, ahogy meghódítja egy nő kegyeit. Megismertük ahogy privatérból kalózzá válva szeli a tengert. Nemsokára pedig az Orgyilkosok és Templomosok kereszttüzében találja magát. Egyszóval nem álltunk meg egy ponton, a történet folyamatosan haladt tovább és tovább.

"Sosem tértem ki a verekedés elől, és általában nyaranta érte el vakmerőségem a csúcsát; akkortájt voltam a legrészegebb, a legféktelenebb és a legszemtelenebb. Másfelől ilyenkor voltam a leghajlamosabb rá, hogy segítsek egy bajba jutott hölgynek."

Eddig csak agyon dicsértem a könyvet, viszont van a könyvnek egy apró hibája, ami valószínűleg abból fakad, hogy az író túlságosan is ráhajtott a cselekménydús történetre. Minden túl gyorsan történik meg, nincs rendesen kifejtve, elővezetve. Mindennek csak úgy belecsöppenünk a közepébe. A másik pedig, hogy alig van állandó szereplő. Sok karakter felbukkan, de vagy meghalnak vagy jobbik esetben csak elhagyják a "színpadot."

Edward egy hihetetlenül szerethető személy és érezni rajta, hogy ember. Rengeteg hibája van, de ezenfelül nagyon sok pozitív tulajdonsága is van. A legfeszültebb pillanatokban is megállja a helyét, habár ez a rendkívüli jellemfejlődésének az eredménye. Mert meg kell mondani hatalmas változáson esett keresztül a rengeteg év során. Végignézhettük, ahogy egy fiatalemberből igazi férfi válik.

Pontozás: 4,5/5
Tetszett: a könyv sokszínűsége
Nem tetszett: nincs rendesen kifejtve