Jus Accardo: Touch - Érintés

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Kétkedve áll az ember egy YA könyvhöz, hiszen mindenki ismeri a kliséket, amivel egy ilyen könyv indítani szokott: egy főhősnő aki egészen véletlenül belebotlik egy srácba, aki legtöbbször észre se veszi vagy elég bunkón viselkedik vele. Majd valahogy egymás mellett kötnek ki és együtt kell a sorssal szembe szállniuk. Így áll a helyzet az Érintéssel is, hiszen Dez (Deznee), a fenegyerek főhősünk egy partiról tart hazafele, azonban az erdőben összefut egy igen furcsa sráccal, akit fekete-ruhás alakok követnek és aki azonnal a cipőjét követeli. Érdekesen kezdődik és érdekesen is folytatódik. Mindenképpen kiemelkedik a rengeteg ifjúsági-romantikus-fantasy műfajú könyvek közül a jól kitalált világával, a Hatosokkal, a szerethető karakterekkel és a nem-utolsó csavarjaival.

Elég hamar beinvitálnak minket a történetbe, egyáltalán nem kell sokat várni, hogy megtudjuk minek is vagyunk itt és miért is olvassuk ezt a könyvet. Ilyenkor dől el igazán, hogy valakit megfog-e történet vagy végigszenvedi az olvasást. Engem nem kellett sokat fűzni, a könyv olvastatta magát és érdekfeszítően mutatta be a Hatosokat, a szervezetet amiben alkalmazzák őket. (Plusz pont, hogy az írónő nem csak hasra csapott és a „hatos” nevet adta nekik, hanem meg is indokolta.)

Visszagondolva emlékszem, hogy nagyon zavart az ide-oda menés. Egy ideig alig történt valami, folyton csak az információszerzés volt a legfőbb cél, ami persze érthető, hiszen semmi nem hullik az ölünkbe magától. A másik „zavart” dolog az a vége volt, amit nem biztos, hogy egészen a könyv hibája, hanem hogy este olvastam. ^SPOILER Számomra kicsit összecsapottnak tűnt, voltak dolgok amiket nem egészen értettem: Alex észjárását vagy éppen Dez újbóli találkázását az anyjával.^{SPOILER VÉGE}  Megértem, hogy az események sűrűjében voltak, de az Anyja még egy ölelésre sem méltatta a lányát, akit a születésekor elválasztottak tőle?

A karakterek teljesen rendben vannak: Deznee egy igazán belevaló csaj, nem is tudnék nagyon mást elképzelni a helyére. Pimasz, élettel teli, játszadozik a pasikkal, imádja az extrém dolgokat és csak úgy falja az életet. Kale-lel pedig kettős érzésem van: sokat lehet rajta mosolyogni, de másfelől ha a múltjára gondolok, amiket átélt, rögtön lelohad a mosoly az arcomról.

Összességében egy jó könyvről beszélünk, de kevesebb romantikus részlettel még jobban tetszett volna. Azonban így is eléggé felkeltette az érdeklődésem a következő részre. :)

Pontozás: 4/5