Elizabeth Richards: A sötétség városa

Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!

Kiadó: Maxim

Oldalszám: 392 oldal
Fordította: Béresi Csilla

Sok jót hallottam már a könyvről és a sorozatról is, és azt kell mondjam, hogy igazuk volt! Két fiatal találkozása, akik nem éppen előnyös pillanatban futnak össze és akiknek a kezdetleges kapcsolata egyáltalán nem indul fényesen. De végül engednek az érzelmeiknek és ebből egy rendkívül aranyos, elbűvölő és igaz szerelem alakul ki a fantasy szál mellett. Ezek mellett még kapunk egy roppant komor világot, sok vért és kínzást, kegyetlenséget, valamint sötét titkokat.

Elizabeth Richards-nak ez az első regénye, azonban egy kreatív ötlettel, fantáziával és szeretni való párossal teljesen elbűvölt és akárhányszor a kezembe vettem, nem bírtam elszakadni tőle. Valóban hatalmas pozitív csalódást okozott: imádtam a világában élni, holott minden pusztulásra van ítélve és ahol egy ember próbálja kedve szerint mozgatni a szálakat. 

Bevallom, hogy minden megvolt ebben a könyvben amit szeretek és amivel teljesen kitudok kapcsolódni: nem túl nyálas szerelem, érzelmi viharok, sok csavar a történetben, megfűszerezve egy-két véresebb jelenettel, valamint a magával ragadó világa. Az írónő pontosan eltalálta, hol a határ az egyes elemek közt: nem magyarázta túl a dolgokat, nem vitt bele felesleges eseményeket és nem engedett megfulladni minket a rózsaszín ködben.

Nem tudok ellenállni a kísértésnek, és végighúzom ujjamat a falak puha hamutakaróján, ami fekete nyomot hagy a bőrömön. Feketét. Ez annak a világnak a színe, amelyben élek: feketék az utcák, feketék az épületek, fekete az égbolt. Minden fekete. Szinte már el is felejtettem milyenek a színek.

Ami még elgondolkodtatott, az a különböző véleményen lévő emberek. A sötétfajzatok nélkül valóban helyre jönne minden? Vagy az elpusztításuk hatalmas bűn lenne? Rossz emberek azok, akiket manipuláltak és megtanították nekik, hogy a mészárlás az egyetlen megoldás a problémára? Vagy jó emberek azok, akik a sötétfajzatok mellett állnak? Nehéz kérdés elé állít minket az írónő, hogy döntsük el mi a helyes és mi a rossz. De felmerül egy másik kérdés is, ami a legtöbb romantikus könyvben előfordul: mennyit vagyunk képesek feláldozni a szerelemért? Szeretjük-e annyira a másik félt, hogy a megszokott dolgok helyett az ismeretlen jövő felé tekintsünk?

Csak mert nem ver a szíved, ez még nem jelenti azt, hogy nem élsz.

Ami kissé zavart a történetben, az Ash határozatlansága volt. SPOILER Persze mindenre kész, erős és szilárd személyiség (főleg ha Natalie-ról van szó), de amikor Evangeline került a képbe, teljesen megbolondult.  Értem én, hogy megzavarodott, mikor megtudta, hogy a szíve igazából nem Natalie szívével van "összeköttetésben", hanem tulajdonképpen Evangeline-nel, de már kicsit sok volt a pszichikai ingadozása. SPOILER VÉGE 

Natalie nem holmi elkényeztetett gazdag család lánya. A múltja és az őszinte vallomásai miatt érzi az ember annyira közel magához és együtt érez vele, bármi történik. Sebastian az a tipikus rosszfiú, aki mindig ott van ahol nem kéne és megkeseríti a főszereplők életét. Ha ő nem lenne, hol lenne a bonyodalom? 

Ui: Annyira bánom, hogy nem vettem meg mellé a második részét. 

Pontozás: 4,5/5 pont

María Dueñas: Elfelejtett misszió

Blanca Perea egyetemi tanár, negyvenes évei közepén, akit a férje néhány hónapja elhagyott szeretője kedvéért. Blanca, hogy minél messzebb kerüljön otthonról, és végiggondolhassa életét, elfogadja egy amerikai egyetem kutatói ösztöndíját és elutazik Kaliforniába. Az egyetem azzal bízza meg, hogy rendszerezze Andrés Fontana hagyatékát, aki harminc évvel ezelőtt a Modern Nyelvek Tanszék igazgatója volt. 

Fontana írástudatlan bányászcsaládból származott, de a helyi úriasszony hóbortjának köszönhetően lehetősége nyílt Madridban tanulni, ahol elvégezte az egyetemet. 1935-ben egy ösztöndíjjal az Egyesült Államokba távozott, ahonnan soha nem tért haza, mert 1936-ban kitört a polgárháború. Blancát lassanként megismerkedik a tanszék oktatóival, és vezetőjével. Egyik nap vásárlás közben bemutatják a hatvan körüli Daniel Carternek, aki valamikor a tanszék tanára volt, kiemelkedő hispanista, de mára visszavonult. Daniel szülei akarata ellenére nem orvosnak tanult, hanem beiratkozott spanyol szakra, ahol megismerkedett Andrés Fontanával. Ő beszélte rá, hogy pályázza meg a Fullbright ösztöndíjat, melyet az 1950-es években hirdettek meg először Spanyolországba. Daniel az ötvenes évek elején érkezett Madridba és beutazta a félszigetet. 

E három ember sorsa fonódik össze a regényben, melynek végén minden titokra fény derül. Az Elfelejtett misszió María Duenas második regénye, az első Öltések közt az idő címmel jelent meg magyarul.

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 520 oldal
Fordította: Cserháti Éva

Eleinte féltem a könyvtől, semmilyen kritikát nem olvastam róla, nem igazán tudtam mire számíthatok. (Csupán az írónő másik könyvéről, az Öltések közt az időről hallottam elég pozitív véleményeket.)  Érdekesnek hatott a fülszöveg alapján: három egyszerű ember sorsa összefonódik és valami nagy titokra derül fény befejezésül.

Az elején megismerhettük Blanca-t, aki sürgősen távozni készül Spanyolországból, a férjétől való elválása okozta sebek, és fájdalom elől menekülve. Egy ösztöndíjnak köszönhetően el is utazik az Egyesült Államokba, ahol a munkája nem más lesz, mint Andrés Fontana hagyatékának feldolgozása. Daniel Carterrel egy kolléganőjének köszönhetően találkozik, aki szintén kulcsszereplővé válik majd a történetben.

A könyv sokáig fenn tudta tartani az érdeklődést (nagyjából az első egy-két száz oldalig), utána azonban úgy éreztem, hogy csupa "rizsa". Nem volt kínszenvedés az olvasása azonban, nem is okozott tulajdonképpen élvezetet. Megismertünk egy-két újabb szereplőt, a múltjukat, kapcsolati szálakat, pár összefüggést, de semmi különösebbet. Eleinte úgy hittem, ez is a lassan hömpölygő bevezetés része, de ha a a négyszázadik oldal körül kezd "beindulni" a történet, akkor az már túlságosan is lassú lenne. 

A befejezést sem mondanám éppen tökéletesnek: annyiban különbözött a semleges középrésztől, hogy az oldalakról töményen kaptunk mindenfajta érzelmet. Haragot, meglepődést, boldogságot, szánalmat egyaránt. Amit nagyon hiányoltam az a fülszövegben említett minden-titokra-fény-derül szakasz. Erről csak annyit, hogy nagyobb és meglepőbb dolgot reméltem.

Persze jó tulajdonságai is vannak a könyvnek: eleinte más időben(múltban) és váltott szemszögből olvashattuk a történetet. Így nem csak Fontana kezdeti életszakaszát járhattuk végig, hanem Carter egyetemi éveit, fiatalkori tanulmányait és jelen lehettünk akkor is, mikor őrülten beleszeretett egy ifjú lányba.Meg kell mondani az írónő ezeket a fejezeteket hihetetlenül eltalálta és számomra nagy élményt nyújtottak, mivel mindig is rajongtam ilyesfajta élettörténeteket olvasni.

A másik fő erénye a történetnek a karakterek kidolgozottsága és a részletes múltjuk bemutatása, amiből megtudhatjuk, hogy mit miért tettek, miért váltak azzá akivé. Még egy pluszpont, hogy a a könyv révén Spanyolország történelméről és akkori helyzetéről is kapunk információkat.

A karakterek közül Blanca figyelemre méltó személyiség, amit nem csak azért érdemelt ki, mert logikusan gondolkodott, vagy éppen jól állt a dolgokhoz, hanem meg tudott bocsátani olyan embernek aki elárulta, megértette a férje helyzetét és a mélypontból is fel tudott állni. Persze volt egy-két tévedése, de mindig megtalálta a megoldást. Daniel nagyon szimpatikus egyéniség, a humorával és a beszédével mindig megnyert magának, ezért is lepődtem meg kicsit a befejezésnél egy bizonyos dolog miatt.

Pontozás: 3/5 pont

Reading habits book tag!

Sziasztok!

Sajnos most nem igazán volt időm egy elfogadható kritikát írnom egyik könyvről se, de lehetőleg hétvégén bepótolom, hiszen alkalmam volt befejeznem A marsit és minél hamarabb szeretnék egy bejegyzést szentelni rá. :)  De hogy ne legyen kihalt az oldal, hoztam egy book tag-et az olvasási szokások/szokásaimról.

#1. Van otthon egy bizonyos hely, ahol olvasni szoktál?

Én szinte bárhol képes vagyok olvasni, legyen az akár a konyhában, az étkező asztalnál, az ablakban, az ágyban, vagy akár a szoba közepén. De az időjárástól is függ: ősszel és télen általában imádok az ablaknál, a radiátorok melege mellett; mikor beköszönt tavasz, vagy a nyár szeretek kimenni a szabad levegőre és ott relaxálódni egy könyv társaságában.

#2. Könyvjelző vagy valamilyen papírfecni?

Régen nem nagyon vacakoltam, általában egy papír zsebkendőt használtam. De amióta megvannak a gyönyörű könyvjelzőim, azóta függő lettem e téren és abból is ügyet csinálok, hogy az olvasott könyvhöz éppen melyik illik. (Apám szokásai között volt a lapszél behajtása. Na én ettől frászt kapok, és szerencsére sikerült leszoktatnom róla...)

#3. Be tudod fejezni az olvasást akkor amikor te akarod, vagy egy bizonyos oldalszámnál, fejezetnél, résznél fejezed be?

Egyértelműen akkor tudom csak abbahagyni az olvasást, ha egy fejezet végére értem. Nagyon nehezemre esik a történet közepén becsukni a könyvet, de sajnos vannak olyan helyzetek amikor muszáj. (Talán ezért is szeretem azokat a könyveket, amiknek se nem túl rövid, se nem túl hosszú fejezetei vannak.)

#4. Szoktál enni vagy inni miközben olvasol?

Mindkettő előfordult már, de legtöbbször egy jó kis forró csokit vagy teát iszok közben. Ezzel csak az a baj, hogy sokszor belefeledkezem az olvasásba és mire feleszmélek, a tea teljesen kihűlt.

#5. Tudsz olvasni zenehallgatás/tévé nézés közben?

Őszintén szólva, nem vagyok az a típus aki olvasás közben több mindenre is tud koncentrálni.Tévénézés mellett egyáltalán nem tudok, zenehallgatás közben is csak akkor ha valami nyugalmas zene megy dalszöveg nélkül, mert akarva-akaratlanul is a dalszöveget mondanám magamba olvasás helyett.

#6. Egyszerre csak egy vagy több könyv?

Eddig csak két esetben fordult elő, hogy két könyvet olvastam egyszerre, az is elég rendkívüli esetben történt. De jobban szeretek egyszerre csak egy könyvre koncentrálni.

#7. Otthon vagy mindenütt tudsz olvasni?

Iskola időben legtöbbször otthon olvasok, de persze mindig viszek magammal könyvet ha tudom, hogy lyukas órám lesz vagy sokat kell várnom valamire. Vagy esetleg kedvem támad a buszon olvasni egy-két fejezetet.

#8. Kihagysz oldalakat vagy végigolvasod?

Eddig soha nem hagytam ki oldalakat, de még bekezdéseket se. Hiszen bármelyik sorban, mondatban, párbeszédben történhet olyan, ami magyarázattal lehet a további cselekményre. Még egy unalmas könyv esetében is kitartottam a végigolvasás elve mellett. :)

#9. Megtöröd a könyv gerincét vagy épségben hagyod?

Ha egy megtört gerincű könyvre gondolok, összeszorul a gyomrom. Komolyan. A szüleimet is arra tanítom, hogy óvatosan olvassák a könyvet, de szavaim mindig süket fülekre találnak. Nem tehetek róla, hogy ennyire féltem a könyveket.

#10. Szoktál könyvbe írni?

Ez is már tabunak számít nálam - ugyanúgy ahogy a könyv gerincének betörése. Ha valami fontosra bukkanok a könyvben, akkor valami papírfecnit teszek az oldalak közé, de soha nem firkálok bele. Azért ez tankönyveknél már nem igaz. :D

Remélem tetszett nektek ez a book tag és ha bárki szeretné megválaszolni a kérdéseket, nyugodtan elviheti. :)