Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 392 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Sok jót hallottam már a könyvről és a sorozatról is, és azt kell mondjam, hogy igazuk volt! Két fiatal találkozása, akik nem éppen előnyös pillanatban futnak össze és akiknek a kezdetleges kapcsolata egyáltalán nem indul fényesen. De végül engednek az érzelmeiknek és ebből egy rendkívül aranyos, elbűvölő és igaz szerelem alakul ki a fantasy szál mellett. Ezek mellett még kapunk egy roppant komor világot, sok vért és kínzást, kegyetlenséget, valamint sötét titkokat.
Fordította: Béresi Csilla
Sok jót hallottam már a könyvről és a sorozatról is, és azt kell mondjam, hogy igazuk volt! Két fiatal találkozása, akik nem éppen előnyös pillanatban futnak össze és akiknek a kezdetleges kapcsolata egyáltalán nem indul fényesen. De végül engednek az érzelmeiknek és ebből egy rendkívül aranyos, elbűvölő és igaz szerelem alakul ki a fantasy szál mellett. Ezek mellett még kapunk egy roppant komor világot, sok vért és kínzást, kegyetlenséget, valamint sötét titkokat.
Elizabeth Richards-nak ez az első regénye, azonban egy kreatív ötlettel, fantáziával és szeretni való párossal teljesen elbűvölt és akárhányszor a kezembe vettem, nem bírtam elszakadni tőle. Valóban hatalmas pozitív csalódást okozott: imádtam a világában élni, holott minden pusztulásra van ítélve és ahol egy ember próbálja kedve szerint mozgatni a szálakat.
Bevallom, hogy minden megvolt ebben a könyvben amit szeretek és amivel teljesen kitudok kapcsolódni: nem túl nyálas szerelem, érzelmi viharok, sok csavar a történetben, megfűszerezve egy-két véresebb jelenettel, valamint a magával ragadó világa. Az írónő pontosan eltalálta, hol a határ az egyes elemek közt: nem magyarázta túl a dolgokat, nem vitt bele felesleges eseményeket és nem engedett megfulladni minket a rózsaszín ködben.
Nem tudok ellenállni a kísértésnek, és végighúzom ujjamat a falak puha hamutakaróján, ami fekete nyomot hagy a bőrömön. Feketét. Ez annak a világnak a színe, amelyben élek: feketék az utcák, feketék az épületek, fekete az égbolt. Minden fekete. Szinte már el is felejtettem milyenek a színek.
Ami még elgondolkodtatott, az a különböző véleményen lévő emberek. A sötétfajzatok nélkül valóban helyre jönne minden? Vagy az elpusztításuk hatalmas bűn lenne? Rossz emberek azok, akiket manipuláltak és megtanították nekik, hogy a mészárlás az egyetlen megoldás a problémára? Vagy jó emberek azok, akik a sötétfajzatok mellett állnak? Nehéz kérdés elé állít minket az írónő, hogy döntsük el mi a helyes és mi a rossz. De felmerül egy másik kérdés is, ami a legtöbb romantikus könyvben előfordul: mennyit vagyunk képesek feláldozni a szerelemért? Szeretjük-e annyira a másik félt, hogy a megszokott dolgok helyett az ismeretlen jövő felé tekintsünk?
Csak mert nem ver a szíved, ez még nem jelenti azt, hogy nem élsz.
Ami kissé zavart a történetben, az Ash határozatlansága volt. SPOILER Persze mindenre kész, erős és szilárd személyiség (főleg ha Natalie-ról van szó), de amikor Evangeline került a képbe, teljesen megbolondult. Értem én, hogy megzavarodott, mikor megtudta, hogy a szíve igazából nem Natalie szívével van "összeköttetésben", hanem tulajdonképpen Evangeline-nel, de már kicsit sok volt a pszichikai ingadozása. SPOILER VÉGE
Natalie nem holmi elkényeztetett gazdag család lánya. A múltja és az őszinte vallomásai miatt érzi az ember annyira közel magához és együtt érez vele, bármi történik. Sebastian az a tipikus rosszfiú, aki mindig ott van ahol nem kéne és megkeseríti a főszereplők életét. Ha ő nem lenne, hol lenne a bonyodalom?
Ui: Annyira bánom, hogy nem vettem meg mellé a második részét.
Pontozás: 4,5/5 pont

This is really wonderful site with great details.
VálaszTörlésJEE Main 2017 Answer Key by career Point
JEE Main 2017 Answer key by Brilliant Tutorials
JEE Main 2017 Answer Key by TIME
JEE Main 2017 Answer key by Sri Chaitanya
JEE Main Exam 2017 Answer Key by Triumph Academy
JEE Main 2017 Answer Key
JEE Main 2017 Answer Key
Amazing site with great details.
VálaszTörlésJEE Main Result 2017
CG PET Admit Card 2017
RPSC LDC Phase II Result 2017
BPSC AE Admit Card 2017
NEET Admit Card 2017
Home Remedies to Beat Summer Heat
Manipur HSLC 10th result 2017
VálaszTörlésAssam 12th Result 2017
Manipur HSLC 10th result 2017
CBSE 10th result 2017
GSEB 12th Commerce Result
AP MBBS Admission 2017
AMU MBBS BDS Counselling 2017
Thank u sharing for this great post. that was really great article continue doing this Here I have one of the best Download DeSmuME emulator for your PC to enjoy gaming on windows and Mac.
VálaszTörlés